2008. 04. 08.
Az észtországi politikai életet is a reformok fűszerezik.
Az ellenzéki koalíció - Haza Szövetsége, Res Publica - tíz pontból álló javaslatot terjesztett be a parlamenti munka hetékonyságának növelése érdekében.
Természetesen a javaslatokat a Reformpárt sem hagyhatta szó nélkül, és egy három lépésben végrehajtható reformtervezetet vázolt fel, amely egyik lényeges pontja a parlamenti képviselők jelenlegi számának 101-ről 81 főre való csökkentése.
Első lépésben a törvényhozásban résztvevő testületek számának csökkentését szeretnék megvalósítani a hasonló funkciójú testületek összevonásával.
A testületek munkájában 9-10 fő és 2 miniszter venne részt, amely elegendő lenne a hatékony munkavégzéshez.
Második lépésben a szomszédos országok modelljét alkalmaznák, vagyis azt, hogy a választmányi tagok egyben a parlamenti frakciókba is beletartoznának. Miniszter pedig csak a választások során egyéni mandátumot szerzett személy lehetne.
Az összevonások után végül létrejönne a 81 fős parlament, ahol az alaplétszám 69, melyhez a 12 miniszter csatlakozna. A Reformpárt reményei szerint a jövőben nem lennének tárcanélküli miniszterek.
A reformhoz az alatörvény megváltoztatására van szükség. Ezért a Reformpárt szerint a változásokat csak a 2011-es választások után lehet majd bevezetni.

www.postimees.ee/080408/esileht/siseuudised/322531.php